Őszintén megvallva nem nagyon szoktam nézni a kommenteket, hogy ki, mint mond.
Amikor negatív komment ér, álltalában nem is én olvasom, hanem ismerőseim jelzik és küldik át.
Mint az ismert, 2021 augusztusában az amerikai hadsereg kivonult Afganisztánból. Káosz vette kezdetét az országban.
A cég, aminek 2009-2010-ben a project managere voltam, azóta is működött Kabulban. Ahogy a tálibok benyomultak a fővárosba minden külföldit evakuáltak, közöttük a Holland nagykövetség dolgozóit.
26 magyar viszont kint rekedt, mert nem a követség feladata volt kimenekíteni őket, hanem a munkaadó cégé.
A magyar cég vezetése nem volt felkészülve a kialakult helyzetre és cselekvésképtelen volt.
A Kabulban dolgozó egyik magyar lépett velem kapcsolatba segítséget kérve, mert nem tudják, hogy jutnak haza.
A telefonhívást követően azonnal hívtam a TEK egy vezetőjét, átadtam az információkat és össze is kapcsoltam őket.
Az eset miatt több média is megkeresett, nyilatkoztam az ügyről.
Jöttek a kommentek.
Az egyik cikk negatív kommentelője az a Barna volt, aki 2009-2010-ben Supervisorként dolgozott a nagykövetségen. Ebben az időszakban én irányítottam a projectet.
A kommentjében meghazudtolt engem és az adott interjúmat, saját magát pozitívan kiemelve, fényezve.
Nem reagáltam rá, nem láttam értelmét, hiszen abszolút magabiztosan tudom, mekkora tudás és tapasztalat van a hátam mögött, megannyi média megjelenéssel.
2022 februárjában, mikor az orosz-ukrán háború kitört, több Irakban dolgozó ukrán ismerősöm/barátom hazautazott másnap. Mivel az ukrán légtér le volt zárva mindenkit más irányba küldtek. Volt három srác, akit a Liszt Ferenc repülőtérre irányítottak. A srácok megkérdezték, tudnék-e nekik segíteni Záhonyig eljutni, ott már várni fogják őket.
Ebben az időben Bagdadban tartózkodtam, de úgy gondoltam a sok otthoni “barátom” közül biztosan lesz valaki, aki elviszi őket a határra. Természetesen, ahogy ez lenni szokott ilyenkor, mindenkinek éppen akkor volt valami dolga, mikor érkeztek.
Mivel mindenképp segíteni akartam és elintézni, hogy valaki elvigye őket és ne méregdrága taxival menjenek, segítséget kértem facebookon az ismerőseimtől. Alig fél óra alatt, több tucat ember jelentkezett, hogy ingyen elviszi őket.
A segítség nyújtó magyarok között volt Barna is, aki felajánlotta elviszi őket.
Úgy éreztem, most van az ideje a válaszadásomnak a kommentje miatt: “Szia Barna! Olvastam a kommentedet még augusztusban az egyik cikk alatt. A tény, hogy csendben vagyok, nem azt jelenti, hogy nem is tudok róla. Ami a segítségedet illeti, köszönöm, de megoldom mással. Bízom benne a jövőben valahol találkozunk és akkor a szemembe nézve is mondhatod, amiket a cikkhez írtál. De csak szemtől szemben, tudod csak férfiasan…”
Láttam, elkezdi gépelni a választ, de kitörölte és nem jelentkezett többet.
Konfliktuskezelés, stresszmenedzsment a mindennapokban és a munkahelyen
A napjai rendszeresen feszültséggel telve telnek? Stresszhelyzeteket él meg az otthonában, vagy a munkahelyén?
VAN MEGOLDÁS!
Jelentkezzen be konzultációra, tréningre és megmutatom, megtanítom azokat a módszereket, amelyekkel nyugodtan, magabiztosan tud szembenézni bármilyen konfliktushelyzettel.


